Kicsit megkésve, kicsit tétován, de végül a világ nyugati hatalmai is felismerték, hogy ha nem akarják elveszteni a vezető szerepüket, akkor muszáj valamilyen választ adniuk a kínai Új Selyemút projektre: ez lett a Build Back Better World kezdeményezés, melyről a júniusi csúcstalálkozójukon állapodtak meg a G7-es vezetők. A részletekről egyelőre keveset tudni, de ha bejön Biden víziója, azzal új szintre emelkedhet az USA-Kína rivalizálás. A történet nyertese a fejlődő világ lehet, a nagyhatalmak a szegényebb országok kegyeiért versenyeznek – és nem mellékesen akár még Magyarországnak is csurranhat-cseppenhet a billiódolláros gigaüzletekből.
A nyugati országok évekig csak tátott szájjal figyelték, ahogy Peking meghódítja a világot
Bár 2013-ban a legtöbb médium – a kínai pártsajtón kívül – nem tulajdonított túl nagy jelentőséget Hszi Csin-ping kínai elnök akkori kazahsztáni és indonéziai látogatásának, mára már bebizonyosodott, hogy a következő évtizedeket nagyban meghatározó bejelentések történtek ezeken a helyeken. A kínai államfő ekkor beszélt nyilvánosan először az Egy Övezet Egy Út Kezdeményezésről (One Belt One Road, OBOR), felvázolva az összesen több billió dollárba kerülő infrastrukturális fejlesztések hálozatát. Az ötlet a maga egyszerűségében teljesen újszerűen hatott: Kína azt találta ki, hogy feléleszti az egykor a világkereskedelem gerinceként szolgáló Selyemutat, s kihasználva a modern hajózás előnyeit, emellé kiépít egy tengeri Selyemutat is.
Ahogy teltek az évek, úgy kristályosodott ki egyre világosabban, hogy mi is a BRI mögötti koncepció. Kínai hitelekből, jellemzően kínai munkásokkal felépítik a feltörekvő ázsiai, afrikai és esetenként európai országokban azokat az infrastruktúrákat, melyekre egyébként valóban nagy szükség van helyben. Ezzel Kína duplán nyer: egyrészt a hatalmas építkezések munkát adnak a rengeteg extra kapacitással bíró kínai építőiparnak. Másrészt a felépített infrastruktúrák (például vasutak, kikötők, autópályák) egy az egyben segítik Kínát a gazdasági kapcsolatainak elmélyítésében és egyre nagyobb befolyás megszerzésében.
A projektek megítélése általában kettős. Az való igaz, hogy a kínai segítséggel megépített infrastruktúrákra a legtöbb helyen égető szükség van, s saját erőből ezeket nem tudták volna kivitelezni. A kínai hitelek ugyanakkor sokakban félelmet keltenek, tekintve, hogy a feltételeik nem mondhatók éppenséggel kedvezőnek. Sőt,
sokan egyenesen adósságcsapda-diplomáciával vádolják Kínát,
azaz azt valószínűsítik, hogy Kína szánt szándékkal nyújt olyan hiteleket, melyeket a kedvezményezett országok nem tudnak majd visszafizetni. Ebben az esetben pedig Kína – nagyon leegyszerűsítve a folyamatot – egyszerűen lecsaphat a felépített infrastruktúrákra, és hosszú időre birtokba veheti azokat. Ez a lehetőség pedig egyáltalán nem csak elméleti: a hajózási és katonai szempontból kiemelten fontos helyen levő srí lankai Hambantota kikötőt Kína ily módon 99 évre birtokba vette, cserébe a srí lankai kormánynak nem kell félnie, hogy összeroppan az államháztartás a kínai hitel terhe alatt.
Sehol sincs Kína ahhoz, hogy a hitelekkel zsarolja Magyarországot – Kína-szakértőt kérdeztünk Magyarország kínai hiteleiről
Az elmúlt hónapokban komoly közfelháborodást váltott ki, hogy a Direkt36 által megszerzett tervek alapján a magyar kormány nem éppen kedvező feltételek mellett akarta kínai hitelből, kínai munkásokkal felépíttetni a Fudan Egyetem budapesti kampuszát, a Budapest–Belgrád vasútvonalhoz hasonló koncepció szerint. Ha Magyarország egyszer valóban felveszi a Fudan Egyetem kapcsán a kínai hitelt, akkor a kínai felé fennálló adósságunk meghaladná az ezermilliárd forintot is. Akkor íródott cikkünkben erről kérdeztük dr. Eszterhai Viktort, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatóját.
A kutató annak kapcsán, hogy sokan a kínai hitelek miatt bajba jutott Montenegró példájában a magyar jövőt vélik felfedezni, elmondta, hogy „a magyar nemzetgazdaság több mint harmincszorosa a montenegróinak. Míg ott az autópálya építést biztosító kínai projekt a nemzeti össztermék közel negyedét teszi ki, addig mondjuk a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztése és a Fudan egyetem együtt – bár a pontos összegeket nem tudjuk – olyan 2,5–3 százaléka lehet a magyar gazdaság összteljesítményének.” Így pedig bár az államadósság Magyarországon is megugrott a válság hatására, ebben – például a bosnyákokhoz vagy a montenegróiakhoz hasonlítva – még mindig alacsony a kínai hitelek aránya. Így a kutató álláspontja az, hogy „Kína nem lesz olyan súlyú szereplő Magyarország finanszírozásában a belátható időn belül, amely lehetőséget nyújtana arra, hogy politikai célból zsarolhassa a magyar kormányt”.
A kínai terjeszkedés kapcsán az is látványos, hogy ezt Kína az utóbbi egy-két évig bezárólag komolyabb nemzetközi politikai visszhang vagy kritika nélkül tudta megtenni. Több oka is lehet annak, hogy a nyugati világ miért nem foglalkozott az ázsiai óriás egyre nyilvánvalóbb térnyerésével. Egyfelől a projekt bejelentésekor a nyugati országok még erőteljesen nyalogatták a 2008-as pénzügyi válságban szerzett sebeiket, majd pedig a menekültválság kötötte le a figyelmüket. Ezen felül
A volt amerikai elnök azzal, hogy látványosan lemondott az Egyesült Államok vezető világpolitikai szerepéről, egy hatalmi vákuumot keltett a világban, amit Kína gyorsan igyekezett is betölteni. Így lényegében
a trumpi politika ahelyett, hogy újra naggyá tette volna Amerikát, sokkal inkább Kína naggyá válását segítette elő.
A B3W a nyugat billiódolláros válasza lehet a kínai terjeszkedésre
Azt szakértői körökben már régóta rebesgették, hogy ha a nyugati országok nem akarják ölbe tett kézzel nézni, ahogy Kína átveszi a világ vezető szerepét (mind politikai, mind gazdasági értelemben), akkor előbb vagy utóbb muszáj lesz csinálniuk valamit. Ez persze a trumpi, befelé forduló Amerikában halva született ötlet volt, az EU pedig idegenkedve fordult a gondolathoz, hogy vezetői babérokra törjön, mivel sokszor még a legalapvetőbb külpolitikai kérdésekben sem tud egységes álláspontot felmutatni.
A demokrata párti amerikai elnök már a júniusi G7-es csúcs előtt is hangot adott azon elképzelésének, hogy szerinte egy nyugati alternatív infrastrukturális hálózatra lenne szükség a BRI-vel szemben. Ezt leginkább kétkedéssel vegyes izgalom fogadta, a legtöbben azonban akkor még inkább arra tippeltek, hogy ez inkább egy kommunikációs panel, mintsem egy, a jövőben valóban megvalósítani tervezett projekt. Mint kiderült, tévedtek a kétkedők, ugyanis a június elején tartott G7-csúcson Biden unszolására megállapodtak a vezető gazdasági hatalmak az ellenselyemút megalkotásáról.
Habár a csúcstalálkozó zárókommünikéjében sok szót nem szenteltek a megállapodásnak (ez egyesek szerint arra is utalhat, hogy hiába reklámozza Biden, egyelőre nem álltak be a projekt mögé teljes mellszélességgel a G7-ek), az egyezségről maga a Fehér Ház is kiadott egy saját közleményt. Ebben azt írják,
a Build Back Better World (B3W) egy „értékvezérelt, magas színvonalú, átlátható infrastrukturális partnerség” lesz, melynek célja, hogy enyhítsen a több mint 40 billió dolláros infrastrukturális szükségletet, ami a fejlődő világban tapasztalható.
A projektnek négy fő fókuszpontja lesz: az éghajlat, az egészség és az egészségügyi biztonság, a digitális technológia és a nemek közti méltányosság és egyenlőség. A közlemény szerint egy globális projektet terveznek a világ vezető hatalmai, ami Latin-Amerikától indulva a Karibi-térségen és Afrikán keresztül egészen az Indiai- és a Csendes-óceán térségéig elér.
Az egyelőre nem tisztázott, hogy a projekteket pontosan milyen pénzből fogják finanszírozni, ám egyelőre az olvasható ki a kiadott anyagból, hogy Kínával ellentétben nem központilag irányított fejlesztéseket terveznek, hanem sokkal inkább a magánbefektetéseket akarják ösztönözni a szegényebb régiókban. További eltérés a kínai megoldáshoz képest, hogy a nyugati pénzek egyáltalán nem feltételek nélkül érkeznek majd.
A Fehér Ház tájékoztató anyaga szerint nagy hangsúly helyeződik majd az átláthatóságra, a korrupcióellenes intézkedésekre, valamint a jó kormányzásra is – a kérdés már csak az, hogy minderre vevők lesznek-e a megcélzott országok, vagy pedig maradnak a már bejáratott, feltétel nélkül érkező, ellenben pénzügyileg nem túl előnyös kínai forrásoknál.
Amerikából exportálják az ellenselyemutat
A történet érdekes adaléka, hogy a Build Back Better World elnevezés egyáltalán nem előzmény nélküli. A Build Back Better ugyanis nem más, mint Joe Biden gigantikus belföldi helyreállítási terve, amivel még a tavalyi kampány során állt elő. A tervből egyelőre csak az American Rescue Plan részletet sikerült jogszabállyá emelni, ugyanakkor a friss hírek szerint az 1200 milliárd dolláros infrastruktúrafejlesztési rész mellett is kialakult a megfelelő többség.
Az új hidegháborúban azért versenyeznek, hogy ki tudja jobb infrastrukúrával ellátni a fejlődő világot
Bár egyelőre nem lehet tudni, pontosan mit takar az „értékvezérelt” jelző a B3W leírásában, ugyanakkor sejthető, hogy ez a nyugati értékrend promotálását jelentené a világ fejlődő részein. Éppen emiatt egyesek már most azt tippelik, hogy Biden ötlete kudarcra van ítélve, mivel a világ bizonyos részein igen rossz emlékeket ébreszt, mikor egy nyugati hatalom a saját világnézetét igyekszik rájuk erőltetni. Továbbá az sem mellékes, hogy az autoriter berendezkedésű államokban érthető módon sokkal népszerűbbek azok a külföldről érkező pénzek, melyekhez nem tartozik demokratizációs nyomás.
A nyugati ellenselyemút-projekt kapcsán mások azt is problémaként látják, hogy a multilaterális jelleg miatt közel sem lesz olyan gördülékeny egy-egy beruházás tető alá hozása, mint amikor Kína egymaga szervezi meg ezeket. Emiatt több szakértő is aggódik, hogy a mostani bejelentés valójában nem lesz több egy üres ígéretnél, mivel esélytelennek látják, hogy a nyugati országok ennyi stratégiai kérdésben belátható időn belül meg tudnának állapodni.
Ha azonban nem lesz igaza a kritikusoknak, úgy
Azok az országok ugyanis, melyek pragmatikusan eddig sem zárkóztak el a kínai pénzektől, most duplán nagyot szakíthatnak. Egyik oldalról Kína igyekszik majd meggyőzni őket arról, hogy az ő pénzéből építsenek infrastruktúrát maguknak, de a másik ajtón már a G7-ek is ott kopogtathatnak, akik szintén hajlandóak lehetnek majd a támogatásra. Azok az országok pedig, akiknek eddig nem tetszettek a kínai projektek (és hitelek) feltételei, most kapnak egy alternatívát.
Azaz nagyon leegyszerűstve a dolgot: ha bejön Biden álma az ellenselyemútról, az beindíthatja a versenyt a fejlődő országok infrastrukturális fejlesztéseinek terén. Ez azt jelenti, hogy
Persze a segítség nem igyen érkezik, az ár viszont a nyugati és a kínai pénzek kapcsán is ugyanaz lesz: a kedvezményezett országok befolyást adnak a nagyhatalmaknak az infrastruktúráért cserébe.
Magyarország lehet a két selyemút kereszteződése?
A G7-ben három uniós tagállam is jelen van, és az üléseken az Európai Unió is képviselteti magát. Ezt figyelembe véve némiképp meglepő, hogy a világ vezetői áldásukat adták Biden Kína-ellenes tervére. A vezető uniós gazdaságok ugyanis, mint Németország és Olaszország, élénk kapcsolatokat ápolnak az ázsiai óriással, utóbbi pedig magához a BRI projekthez is csatlakozott. De hasonló cipőben jár Magyarország is, hazánk szintén azon európai országok közé tartozik, akik kiemelt helyen kezelik a kínai kapcsolatokat. Sőt, Magyarország a keleti nyitás szellemében kifehezetten korán csatlakozott az Új Selyemút partnereihez.
A kínai projektek így szép lassan el is kezdtek beszivárogni hazánkba. Elég csak a Budapest-Belgrád vasútvonalra gondolni, de ennek következő lépése lett volna a Fudan Egyetem budapesti kampusza is. A magyar-kínai kapcsolatok értékelésekor azt viszont fontos figyelembe venni, hogy habár kommunikációs szinten valóban meghatározó a keleti fordulat, ez a számokban már sokkal kevésbé köszön vissza. Magyarországra a régiós szintnél nem érkezik számottevően több kínai közvetlen külföldi befektetés. Emellett pedig a Fudan elleni tiltakozásokból az is látszik, hogy a társadalomban is erős az ellenállás a túlzottan Kína-barát politikával szemben.
Továbbá az sem mellékes, hogy bármit is kommunikáljon a közvélemény felé a kormány, Magyarország még mindig sokkal jobban be van ágyazva a nyugati integráció olyan zászlóshajóiba, mint az Európai Unió vagy épp NATO. Ezek támogatottsága pedig elsöprő a magyar lakosság körében, sokkal többen tekintenek ezekre pozitívan, mint például a Kínával fenntartott kapcsolatokra. Az pedig szintén sejthető, hogy ha a magyar közvéleménynek kellene választania, hogy G7-es vagy pedig kínai pénzből építessen fel egy-egy infrastruktúrát, a legtöbben az előbbi mellett tennék le a voksukat. Ennek ráadásul valószínűleg a feltételei is jóval kedvezőbbek és átláthatóbbak lennének a hírhedten kedvezőtlen kínai hiteleknél.
Elvi szinten tehát,
s ezt a valószínűsíthetően a közvélemény is támogatná.
Ezzel csak egy gond van jelenleg: a Fehér Ház közleménye nem utal arra, hogy Európa bármely országa is a támogatottak körébe tartozna. Ez persze a későbbiekben még változhat. Ha ez így lenne, azzal Magyarország abba a szerencsés helyzetbe kerülne, hogy a két világhatalom egymással versenyezve igyekezne majd segíteni a magyar infrastrukturális beruházásokat. Az sem zárható ki viszont, hogy mivel a Kína-barát politika ellenére továbbra is a nyugati integráció oszlopos tagja vagyunk, Bidenéknek eszük ágában sem lesz Magyarországra fordítani azokat a pénzeket, melyekkel a fejlődő világot akarják kirántani Kína vonzáskörzetéből.
(Címlap: MTI/AP/Pool/Patrick Semansky)
Egészen elképesztően perverz feladatokat kérnek számon egy kaliforniai jezsuita egyetem családterápiás képzésén, melyen kiakadt egy diák, aki közzétette mindezt, mire az egyetem lakonikusan válaszolt. Mutatjuk a történetet.
Hszi Csin-ping először maradt távol egy BRICS-csúcstalálkozótól – ráadásul épp akkor, amikor India látványosan rivaldafénybe került Brazíliában. A kínai elnök távolmaradása nemcsak Peking belső válságaira, hanem a BRICS eróziójára is utalhat, miközben Lula és Modi gesztusai új geopolitikai egyensúly kezdeteit jelezhetik – akár Washington örömére.
Az amerikai elnök erős mondataira érdemes figyelni, mert az üzenet legtöbbször fontosabb, mint a tett.
Johann Wadephul nagyon nem örült a látottaknak.
Oroszország Kína segítségével már most megháromszorozta a 2025-re tervezett dróngyártási volumenét.
Egyre kevesebb pénz, támogató és résztvevő. A belső ellentétek és a csökkenő társadalmi támogatottság miatt nehéz helyzetbe kerültek a Pride szervezői Nyugaton.
Totális kudarcba fulladt a Tisza Párt kongresszusa.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
